Prózák
Meghajolok a természet előtt
Meghajoltam a természet előtt, amikor egy ág akadt utamba.
Bár elsőre csak a fejemet féltettem, hogy a kapaszkodó ág ne karistolja meg
arcomat. Gondolatom féltett a sebektől. Így mentem, míg újra szabad nem lett előttem az út.
Kiegyenesedvén megláttam a napsütötte hegytetőt, a fehér sziklás hegyoldalt, néhol egy-egy fácskát, és megdobbant a szívem.
Itthon vagyok – gondoltam magamban, és belülről valami mosolygós áramlott bennem, utat törve a boldogságnak. Tudom, hogy itt az lehetek szabadon, aki lenni szeretnék. Önmagam maradhatok,
mert soha nem ítél meg ez a hely. Az erdő pontosan olyannak fogad el, amilyen éppen vagyok!
Meghajolok a természet előtt.
2020. február 12.