Úton a kiteljesedés felé

A hóesés már megalapozta az Aranyat érő beszélgetések estjének hangulatát, és ehhez még hozzátett Irma békés, őszinte, segítő szándékú gondolatainak megosztása is.

Az Aranybulla Könyvtárban ültünk, és nagyon is azt érezhettük, hogy ez a beszélgetés nem véletlenül lett erre az ünnepi időszakra időzítve. Ünnep volt ez, mert Irma először vallott magáról, életútjáról így, nagyobb létszámú közönség előtt. És ünnep volt azért is, mert az alkalomhoz illő dalok, megzenésített versek hangzottak el a térben, hogy lélekben is közelíthessünk az ünnephez.

Irma és Tamás a beszélgetés előtt és után is zenélt Fotók: Pribéli Katalin

A beszélgetés íve a meleg szeretettel kibélelt gyermekkortól indult, amelynek gyakori, szinte állandó helyszíne volt Csákberény, ami örökre belopta magát Irma szívébe. A nagymamával a faluban, a környéken töltött napok mély nyomot hagytak a kislányban, aki már felnőttként, és kivételes pillanatban ismerte fel azt, hogy gyermekként megfogalmazódott benne a gondolat: másokat, másoknak segítve szeretne tevékenykedni a földön. Aztán az is kiderült, hogy mindezt a hangjával, a lényével teheti meg.

Az éneklés középiskolásként kezdődött a Vasvári Pál Gimnáziumban, majd a szegedi főiskolai évek alatt folytatódott. Irma a magyar-ének szakos diploma megszerzése után Székesfehérváron folytatta a tanítást, amit egyébként még képesítés nélkül kezdett el a szeretett Csákberényben, alig húsz évesen. Ez is emlékezetes időszak volt. Fehérváron egy általános iskolában helyezkedett el, itt nagyobb volt a lépték, és ugyan nagyon szeretett a gyerekekkel foglalkozni, hét év után azonban kiütköztek a problémák, amelyek az egészségi állapotában mutatkoztak meg. Ezért Irma úgy döntött: a tanítást egyelőre abba kell hagynia – így is tett.

Két aktív évig egy multicégnél dolgozott, teljesen „földelt”, gyakorlatias munkakörben, marketingesként, de időközben felismerte, hogy ez sem egészen az ő terepe. Közben ismét várandós lett, és amikor harmadik gyermekével ellátogatott Fiskus Olga Ringató foglalkozásaira, megérezte: ez való neki. Elvégezte az akkor frissen indult képzést, és belevágott. Azóta is, most már tizenhetedik éve énekel, zenél a legkisebb, 0-3 éves korosztálynak és családjuknak, amikor elmennek hozzá a Ringatókra. Idén megkapta a Ringató-díjat is az alapítótól, Gróh Ilonától, ami megerősítést jelent számára.

Ugyanakkor, a Ringatók mellett folytatódott az útkeresés: hiszen Irma elmondta, hogy legkisebb gyermekének köszönhetően teljesen kinyílt a spiritualitás irányába, és különféle utakon, módszerekkel vágott bele önmaga teljesebb megismerésébe, illetve mások segítésébe. Lényegében ezen az úton jár ma is. A korábban már elkezdett numerológiát nemrég felelevenítette, kitanulta, és egy új lehetőséggel élve gyakorolja is Székesfehérváron és Budapesten. Hasonlóképpen van a lomilomi masszázzsal, amelyet szintén több mint tíz éve fedezett fel magának és sajátított el, egy darabig vendégeket is fogadott, majd 4-5 év pihenés következett, ám most újra örömmel várja a bejelentkezőket. Mert ezzel a kezeléssel is óriási energiákat lehet megmozgatni. A Ringatás terápia hasonlóan működik, és van még a segítő Közép-Pont beszélgetés is, amikor a szavak erejével igyekszik utat mutatni a hozzá fordulóknak.

A közönségnek bőven volt mivel feltöltődnie az est során

Mindezek mellett megmaradt a pár éve előtérbe került szereplés a verses, zenés estekkel. A korábban csak magának vagy a hozzá közel állóknak megmutatott verseit, prózai írásait ugyanis kötetbe rendezte, a versek közül többet megzenésített, és azokat egy ideje Kuharik Tamással közösen adják elő, maradandó élményt adva a közönségnek.

Ez a tevékenység is folytatódik – mondta Irma a beszélgetés során –, már készenlétben áll egy, a számára pótolhatatlanul fontos természet által ihletett prózai írásokat tartalmazó kötet. Valamint egy lemez is hamarosan megjelenik a válogatott megzenésített versekkel – a stúdiózáson már túl vannak Tamással.

Tulajdonképpen ezen az estén csak jó és bátorító gondolatok hangzottak el. Hiszen ha szó is esett a nehézségekről, azok sem a súlyos mivoltukban, sokkal inkább építő jellegű tapasztalatként kerültek elő.

Az est zárásaként (és egyébként kezdésként is) Irma és Tamás énekkel és zenével segített a közelgő karácsony remélt meghittségét átadni. 

(A beszélgetést vezette és az összefoglalót lejegyezte: Bokros Judit)

2023.12.10.