Egy órára az idő is megállt

Minden egyes fellépés különleges a maga nemében. A legutóbbi csákvári szereplés az Emlékházban azonban valóban nagyon egyedi és bensőséges volt attól a sok apróságtól és a figyelmességtől, amely körülvette.

Irma és Tamás a Csákvár Emlékházban szerepelt Fotók: Pribéli Katalin

Irma és Tamás hosszabb szünet után végre ismét közönség előtt zenélt együtt, sokak örömére. A kényszerű pihenő nem éreztette hatását, a dalok szépen szóltak, Irma hangja tisztán, áthatóan töltötte meg a teret Tamás alázatos gitárjátékával kísérve.

Ahogy már többször, ezúttal is főleg saját, megzenésített versek hangzottak el, de Irma elénekelt három Székely Sándor-verset is, valamint könnyűzenei feldolgozások kerekítették a tavaszköszöntés jegyében szervezett műsort.

Irma kivételes alkalomnak érezte, hogy egy kiállítótérben zenélhetnek, köszönhetően a fő szervezőnek, Tóth Árpádné Marikának, aki még arra is figyelt, hogy a szép meghívó hátuljára aláírásokat kérjen a közönségtől. Ezeket aztán átadták Irmáéknak, akik számára így még maradandóbb emlék lehet ez az alkalom.

A jelenlévők végig rezonáltak a koncertre, ettől és a kedves gesztusoktól Irmáék úgy érezték: aznap egy picit megállították az időt…

BJ

2023. 05.17.